2016. szeptember 19., hétfő

Google Fotók weboldalra, blogba, Facebookba...

A Google Fotók logója
A Google szakértőit csak úgy tudom elképzelni, mint egy csomó okostojást, aki mindent jobban tud, nem ismer se istent, se felhasználót, csak megy a maga feje után.
Ezért nem tudom megmondani, hogy amit itt leírok, meddig lesz használható. Csak azt tudom, hogy e sorok írásakor még működött a recept.

A Google Fotók (Google Photos) az a képkezelő és képtároló alkalmatossága a Google-nek, amely a Picasa nevű rendszerből alakult ki, lassacskán átvéve annak helyét. A Google Fotók emblémáját a többi Google-alkalmazásé között találod a Chrome böngésző jobb oldalán, ha van Google fiókod. Az én gépemen a Photos felirat azonosítja, hogy serkentse a gondolkodásomat:


Régebben a Google fotók és albumok privát cuccként jelentek meg, amikor feltöltötted, ill. létrehoztad őket. Ebből a helyzetből lehetett aztán (számomra) próba-szerencse alapon elmozdulni abba az irányba, hogy másnak is meg tudd mutatni őket.
A jelenlegi helyzet a következő:

  • A feltöltött képek privátok mindaddig, amíg albumba nem kerülnek.
  • Ha egy kép albumba került, akkor az albumot megosztva az is megtekinthető.
  • Bármelyik képről kérhetsz megosztó linket (lásd alább), ahogy az albumokról is.

Facebook...

Ha lekérted a megosztó linkedet, akkor a Facebook el van intézve. Ugyanígy az emailes terjesztés. Kísérleti ló gyanánt egy kis boglárkalepke fotóját fogom használni, melyet ebből a célból töltöttem fel a Google Fotók közé. Így néz ki a megosztó link lekérése:

És így néz ki maga a link:
https://goo.gl/photos/5yPmN9DbkHfreDvw6
Ha a linkre kattintasz, láthatod, hogy nem egy kép linkje, hanem egy Google-Fotós oldalé, ahol a kép látszik. Ettől függetlenül a Facebookot teljesen kielégíti. Ha beleteszed egy bejegyzésbe, ezt látod:

A bal oldali kép szerkesztés közben készült, a másik a közzétett kép. És itt van a bejegyzés linkje is, ha érdekel. A bejegyzést nem Facebookosok is meg tudják nézni (egyelőre) bejelentkezés nélkül:
https://www.facebook.com/NaSaBlog/posts/1780670032211633


2016. szeptember 17., szombat

Állandó betűjel hozzárendelése USB eszközökhöz Windows alatt

Ha több USB aljzat is van a számítógépeden, és többet is használsz egyszerre, akkor biztos megfigyelted már, hogy a Windows hol az E:, hol az F:, hol a G: meghajtóazonosítót rendeli ugyanahhoz az eszközhöz. Emiatt észnél kell lenni az ide-oda másolgatásoknál, ami egy idő után fárasztó. Talán már felmerült benned is a kérdés, ahogy bennem:
Mért nem lehet (mért ne lehetne) mindig ugyanazt a betűt rendelni ugyanahhoz a meghajtóhoz?
Kis utánajárással kiderült, hogy lehet.

Mért baj az, ha nem állandó az USB eszköz azonosítója?

Egy okot már említettem: az ember könnyen összekeveri a dolgokat, ha több meghajtóval dolgozik egyszerre.
Ezzel még megbirkóztam valahogy, ám nemrég betelt a C: meghajtóm a rengeteg fénykép miatt, ezért át kell költöztetnem az albumaimat a képen látható 1 TB-os Maxtorra. A képeimet a FastStone Image Viewer nevű zseniális és egyszersmind ingyenes programmal kezelem. (Ha másért nem, ezért a linkért lehet, hogy hálás leszel nekem :) ) Ennek a programnak van egy nagyon hasznos szolgáltatása (a sok között), amit rendszeresen használok: meg lehet jelölni vele akárhány képet akárhány könyvtárban, és ezek a bejelölések - ha nem is akármeddig, de - nagyon sokáig megmaradnak.
Hogy mire jó a megjelölés? Például valamilyen szempont szerinti válogatásra. Egy kattintás, és az aktuális könyvtárban csak a kijelölteket látod, és a másolás stb. művelet csak ezekre vonatkozik. Nos, a probléma az, hogy a program nem a fizikai meghajtó neve (pl. Maxtor), hanem a logikai meghajtó azonosítója (F:, G: stb.) szerint tartja számon a könyvtárakat és a kijelöléseket.
Elképzelhető, hogy te is beleütköztél már ebbe a problémába. Ha nem, akkor is kúl dolog, ha ezentúl tudod, hogy a Maxtorodat mindig az M:, a Packardodat mindig a P:, a Samsungodat pedig mindig az S: jelöli, ahogy az enyémet.
Mielőtt megmutatom, hogy kell ezt csinálni (tegnap még én sem tudtam, sőt még azt sem, hogy lehet-e egyáltalán), pár szót a korlátokról.

  • Az angol ábécé első betűi foglaltak (pl. a C:), ill. meglehet, hogy már kiosztotta őket a Windows, mire eszedbe jut bedugni a G:-vel összekötött Go HD-det, utólag pedig nem veszi vissza a kedvedért. Ezért a betűjeleket ne az ábécé elejéről válaszd.
  • A hozzárendelés végén a Windows ad egy utolsó figyelmeztetést, hogy bizonyos programok használhatják az általad választott logikai azonosítót (teszem azt a Z:-t), ami zavarhatja a normális működésüket. Jó, ha ezt a lehetőséget észben tartod.   

Most pedig térjünk a lényegre. A Windows 10-re mutatom meg, mert nekem olyan van, de szerintem a képernyőfelvételeim alapján a korábbi verziókkal is meg tudod csinálni.
Ha angol rendszered van, akkor ajánlom a [ˑ} superuser oldalát, ahonnan a tippet vettem.


2016. augusztus 7., vasárnap

Éjjeli puszpángmolyvadászat fejlámpával és lepkehálóval

Az ötlet 2016 augusztus 5-én 21:10-kor pattant ki a fejemből, az idei második rajzás tizedik napján.
Rögtön ki is próbáltam, teljes sikerrel. Fél óra leforgása alatt 45 Cydalima perspectalis felnőttet – hivatalos magyar nevén puszpáng-tűzmolyt, ill. ismertebb nevén selyemfényű puszpángmolyt – kaptam el játszi könnyedséggel.
Csak azért hagytam abba a vadászatot, mert féltem, nem marad molyolni való másnapra. (Maradt. Másnap este 36 darabot kaptam el kb. ugyanannyi idő alatt.)
Az ötlet valószínűleg sose merül fel bennem, ha nem olvasom pár nappal korábban Mercsné Zsámboki Éva alábbi üzenetét a Buxus FB csoportban:

„Hatékony éjszakai molyvadászaton vagyunk túl, 29 lepkét sikerült elkapni. A sövényünk kb. 3 méterre van a ház falától, az előszoba ablakain át kiszűrődő fénynek és a bejárati ajtó feletti lámpa fényének köszönhetően a sövényről seprűvel felzavart lepkék mind a fény felé repültek, így a férjem légycsapóval és szúnyogirtó spray-vel felszerelkezve a bejárat környékén irtotta a kártevőket. Nappal még eddig soha nem sikerült ennyit sem felzavarni, sem elkapni.”
Ha Facebookos vagy, itt megnézheted Éva eredeti bejegyzését. Igazából Éváék módszerét szerettem volna kipróbálni magam is, de úgy látszik, a bokraim túl messze voltak a ragyogó fényfolttól, melyet egy irányítható kévéjű lámpa fényével varázsoltam a fehér házfalra. Ezért aztán a felriasztott lepkék repültek a szélrózsa minden irányába, kivéve azt az egy irányt, amelyikben a fényfolt volt.
Egy dolog azonban feltűnt nekem: a lepkék sokkal lassabban és kiszámíthatóbban repültek, mint nappal, ezért egyet rögtön sikerült is elkapnom azzal a kiszolgált lepkehálóval, melyet seprű helyett használtam a felriasztásukhoz. Egy probléma volt csak: a felriasztott lepkék túl hamar kikerültek a ragyogó folt fényköréből, és ezért könnyen szem elől tévesztettem őket.
OK – gondoltam magamban (mert több éves amerikai munkavállalás után ilyen szinten még 27 esztendő múltán is képes angolul gondolkodni az ember) –,
ha a lepke nem megy a fényhez, a fény megy a lepkéhez.
És már indultam is be a házba hűséges Petzl fejlámpámért.