2015. március 31., kedd

Puszpángmolyinvázió 3 – Második hullám?

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen folytatásra szánom magam.
Nos, márciusban többször is körülnéztem Törökbálinton, hogy mi a helyzet buxushernyó ügyében. Készítettem néhány felvételt, s ezeket  – néhány megjegyzéssel együtt – feltettem ebbe a Flickr albumba:
Törökbálinti képek a puszpángmolyinvázió után
Ezek közül kiragadok néhányat a kommentárjaimmal együtt, hogy kényelmesen elolvashasd, ha akarod.

A régi temető buxusai

A kertészek 2015 február/március fordulóján visszavágták a buxusok egy részét, másokat nem bántottak, mert a vékony gallyakban is volt még élet, amiről március 3-án meggyőződtem.

Visszavágott buxusok a régi temetőben

Érintetlenül hagyott és visszavágott buxus
a régi temető szérűskerti részében
  • A visszavágott bokrok egyelőre siralmas látványt nyújtanak, de elképzelhető, hogy megmaradnak, ha az alvórügyekből kipattanó új hajtásokat megóvják a kertészek a puszpángmolyoktól. Erre van még idő, mert a máshol áttelelt kis hernyókból még ki kell fejlődniük a lepkéknek, s azoknak rá kell petézniük az új (ma még nem létező) hajtásokra.
  • A visszavágatlan bokrokon azonban a régi, el nem pusztult levelekkel együtt kis hernyók is átteleltek – erről a helyszínen megbizonyosodtam március végén. A kis hernyók hamarosan megtalálják a már kibomló új hajtásokat, ha nem lépnek időben a kertészek.

Buxusok a város egyéb részein


Március végén több helyen találtam az utcán olyan buxusbokrokat, amelyek az alábbi képen láthatók valamelyikéhez hasonlítottak:

Balra, az előtérben: egy nagyobb buxus részben túlélő levelekkel (és hernyókkal).
Jobbra, hátrébb: több kicsi tarrágott bokrocska egy törökbálinti utcában. A 
A nagy bokor  után sorakozó kis bokrokon nem láttam élő levelet: ezeken valószínűleg túlélő hernyók sincsenek. Azt sem tudom, hogy a bokrok túlélték-e a tarrágást vagy sem, A megújulás jelei (rügyek), nem látszottak. Az ilyen bokrokkal kapcsolatos teendőkről a sorozat előző részének elején írok (A tarrágott buxusok visszavágása):
Puszpángmolyinvázió 2 – Itt a tavasz!
Az innenső nagyobb buxuson vannak még megrágott élő levelek tavalyról, amelyeken áttelelhettek a hernyók is. Közelebbről is megnéztem a bokrot, és csakugyan, találtam is túlélőt: egyet még a helyszínen észrevettem, egy másikat pedig az egyik felvétel részletében, utólag. Ezt a buxust sürgősen át kéne néznie a tulajdonosának, és leszedni róla a hernyókat. A bokor nem túl nagy, meg lehet úszni a permetezést is szerintem.
Íme a helyszínen leleplezett túlélő a nagy bokor egyik csúcshajtásán:

Ez a hernyó már felébredt a téli nyugalomból, és az élénk zöld friss rágásnyomok azt mutatják, hogy az étvágya is visszatért. A bokor közben elkezdett megújulni, zsenge táplálékul szolgálva az áttelelt hernyóknak.
Gondoltam, készítek egy részletfelvételt is a bokorról. Íme:

Részletfelvétel a nagy bokorról. A tavaly megrágott levelek egy részében van még élet, és a kép bal felső negyedében látszanak már a kibomló új hajtások is. Ezeket kellene megvédeni, mielőtt túl késő. Hogy miért, azt a kép jobb alsó negyedéből kinagyított részlet árulja el. 
És végül lássunk egy kinagyított részletet is az előző fotóból:

Kinagyított részlet az előző felvételből. A kis hernyót a kép jobb alsó negyedének közepén keresd. Felette, légvonalban közel, ott vannak a friss, zsenge hajtások. Csak idő kérdése, hogy az áttelelt hernyók megtalálják őket.

Javaslat

  • Ha van (még) buxusod, sürgősen nézd meg, milyen állapotban van, és ha kell, intézkedj.
  • Ha a szomszédodban, ismerőseid körében tudsz buxusról, figyelmeztesd őket.
Lehet, hogy vannak Törökbálinton olyanok, akiket eddig még nem is érintett a probléma. Magam is találtam egy olyan buxust, amelyen nem látszott nyoma az inváziónak:

Ezt a bokrot a József-hegynek annak a részén találtam 2015.03.06.-án, amelyre levendulásként szoktak hivatkozni. Úgy vettem észre, hogy ezt egyelőre elkerülték a buxusmolyok. Nem hinném, hogy permetezte volna bárki, mert a terület gazdátlannak látszott. Viszont közel  s távol ez volt az egyetlen buxus: nyilván ezért úszta meg eddig.

Ha gondolod, ajánld törökbálinti ismerőseid figyelmébe ezt a bejegyzésemet, valamint az előző kettőt:
Puszpángmolyinvázió 1 – Törökbálinti képek
Puszpángmolyinvázió 2 – Itt a tavasz!
--------------------------

Buxus – nyílt csoport a Facebookon


A Buxus nevű nyílt FB csoportot 2015. május 4-én alapítottam. Íme a linkje:


Akkor nem foglalkoztam toborzással, de egy bloglátogatóm (Németh János) egyik megjegyzése arra ösztökélt, hogy ma, 2015. október 28-án, meghirdessem a csoportot a puszpángmolyos blogbejegyzéseimben. Olvasd el az alábbi célkitűzéseket, és ha értelmet látsz benne, csatlakozz. Majd meglátjuk, mire megyünk együtt.
A Buxus FB csoport célja
A csoport jelenlegi fő célja a puszpáng (Buxus sempervirens) megóvása a hazánkat elözönlő selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) inváziójától. Ennek érdekében a tagok megosztják egymással a puszpángmoly elleni védekezéssel kapcsolatos információikat és tapasztalataikat. A megosztandó információk magukban foglalják a természetes ellenségekkel kapcsolatos megfigyeléseket, a felnőtt alak felbukkanásának idejét vagy bármit, ami segítheti a kártevők elleni védekezést.
A csoport általánosabb célja a puszpáng növényvédelmével kapcsolatos tapasztalatok megosztása, például a buxuslégy/buxusszúnyog (Monarthropalpus flavus/buxi) elleni védekezésé.





2 megjegyzés:

  1. Sajnos tavaly 5 szép bokromat megsemmisítettem ijedtemben, megelőzendő a továbbfertőzést :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tudom érteni, hogy sajnálja a bokrok megsemmisítését. Én szerencsésebb helyzetben voltam, mert még idejében észrevettem a hernyók pusztítását. Szinte biztos az is, hogy akkor sem vágtam volna ki a bokrokat, ha tarra rágják a hernyók, mert már volt előzetes tapasztalatom a buxus hihetetlen regenerálódási képességéről. Lásd annak a "gomba" alakú bokornak a leírását, amelyet itt talál:
      https://www.flickr.com/photos/nagysandor/15156528517/in/set-72157647976217032

      Törlés